2016. január 1-jétől ezeket a köznyelvben a „folyamatos teljesítésű ügyletek” néven elhíresült eseteket ismét új szabály szerint kell számlázni.
Végre 8 év alatt sikerült megtanítani az ügyfeleket, hogy ilyen esetekben a teljesítési dátum = a fizetési határidővel, most pedig félig-meddig visszatérünk a 2008. előtti szabályra, azaz teljesítési dátum = az időszak utolsó napja.
Egyébként bennünket, könyvelőket ért az a „megtiszteltetés”, hogy már év közben, július 1. után elsőként megtanuljuk a helyes számlázást. Így januárra fel tudjuk készíteni minden ügyfelünket is erre. Nézzük kire is vonatkozik pontosan! Pl. ha bérleti díjat számlázol a bérlő felé felé havonta/negyedévente/félévente/évente, vagy olyan szolgáltatásod van, ahol időszakonként kell elszámolnod az ügyféllel, tehát nem egy-egy projektre szerződtök, hanem időszakonként számlázod le az elvégzett munkát.
Amit fontos tudni, CSAK AKKOR KELL AZ ÚJ SZABÁLY SZERINT SZÁMLÁZNI, ha a számla kelte és a számlában szereplő szolgáltatás is 2015.12.31. utáni!

A FŐ SZABÁLY amit fent is írtam, hogy a teljesítés dátuma az időszak utolsó napja kell legyen. Viszont mindjárt leírok pár konkrét példát, amiben a KIVÉTELEKET veszem végig. Látni fogod, hogy szinte minden esetben valamelyik kivétel szabályt kell majd alkalmaznod, és a fő szabály lesz a legritkább eset.
Röviden a lényeg:
Ha a számla kelte és a fizetési határidő az időszak utolsó napja elé esik (példa 1.), akkor mindig a számla keltével egyezik meg a teljesítés időpontja, ha pedig a fizetési határidő az időszak utolsó napja után, akkor pedig mindig a fizetési határidővel egyezik meg (példa 2.). DE: figyelni kell arra, hogy legkésőbb az időszak utolsó napja utáni 60. napon lehet a teljesítés időpontja (példa 3.), és ebből kiindulva a 8 napos számlakiállítási szabály miatt, legkésőbb a 68. nap lehet helyesen a számla kelte.
Példa 0.
December havi díjak számlázása:
Nincs változás, mert még 12.31. előtti időszakról van szó, tehát teljesítés időpontja = fizetési határidő.
Példa 1.
Január havi díjak számlázása adott hónapban (pl. 01.10-én számlázunk 8 napos fizetési határidővel):
számla kelte: 2016.01.10.
teljesítés időpontja: 2016.01.10
fizetési határidő: 2016.01.18.
Előre számlázás esetén is ugyanez a helyzet (pl. a februári díjat január 20-án számlázzuk, 8 napos fizetési határidővel):
számla kelte: 2016.01.20.
teljesítés időpontja: 2016.01.20.
fizetési határidő: 2016.01.28.
Példa 2.
Január havi díjak számlázása utólag, február elején (pl. 02.05-én számlázunk 8 napos fizetési határidővel):
számla kelte: 2016.02.05
teljesítés időpontja: 2016.02.13.
fizetési határidő: 2016.02.13.
Példa 3.
Január havi díjak számlázása utólag március végén (pl. 03.25-én számlázunk 8 napos fizetési határidővel) így helyes:
számla kelte: 2016.03.25.
teljesítés időpontja: 2016.03.31. (mert max. az időszak utolsó napját követő 60. nap lehet)
fizetési határidő: 2016.04.02.
Negyedéves/féléves/éves számlázási gyakoriság esetén ugyanezeket a relációkat kell figyelembe venni, vagyis hogy a fizetési határidő az időszak (aktuális negyedév) utolsó napja elé vagy után esik.
Ha érdekel a jogszabályi háttér is, itt találod: 2007. évi CXXVII. tv. 58.§
Még egy fontos kiegészítés: Ha mindezt devizában számlázod, és ugye nem vagy jós, és nem tudhatod a jövőbeli teljesítési időpontod árfolyamát, akkor a Ptk. szerinti teljesítés napi árfolyammal kell átszámolni forintra az összeget (pl. egy november havi ügylet decemberben utólag történő számlázása esetén ugye 11.30-i árfolyammal).
Ha szeretnél többet tudni úgy a befogadható számlákról mint arról, hogy hogyan kell helyesen kiállítanod magyar kisvállalkozóként a saját számláidat, akkor ez a tanfolyam pont Neked szól!
————————————————————————————————————————-
A fenti információ megjelenésének időpontja 2015.11.29., ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A bejegyzés 2020.12.23-án frissült.
A blogbejegyzés tartalma semmiképpen sem minősül adótanácsadásnak, az kizárólag segítséget nyújt számodra abban, hogy kiigazodj a felmerülő kérdésekben. Ha a saját vállalkozásodra vonatkozó egyedi kérdésed merülne fel, akkor érdemes eljönnöd hozzám egy konzultációra.