Már csak 8 nap maradt a személyi jövedelemadó bevallások beküldésére, vagy hogy átnézd a NAV által készített e-SZJA tervezetet. Ha fogalmad sincs, hogy ez utóbbi mi fán terem, és hol is találod, akkor ebből a bejegyzésemből mindent megtudsz róla.
Először is nézzük az elméleti részét a dolognak. Előző években is volt már rá lehetőség, hogy az adóhivatal készítse el az SZJA bevallásunkat, de 2017-től szinte mindenki számára készít egy tervezetet. Kivéve az egyéni vállalkozóknak, őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek. Ezek a tervezetek elektronikusan mindenki számára elérhetőek, akár volt valakinek ügyfélkapuja, akár nincs, vagy csak most nyit épp egyet magának. Ha nem akarunk ügyfélkaput nyitni, de kíváncsiak vagyunk a tervezetre, akkor a postai kiküldést még februárban kellett kérni, de bemehetünk személyesen bármelyik NAV ügyfélszolgálatra, és ott is segítenek átnézni.
Mivel a NAV-nak nem áll(hat) minden adat a birtokában, ezért én mindenki számára javaslom a tervezet átnézését, vagy önadózás keretében ugyanúgy egy SZJA bevallás beküldését mint eddig. Igen veszélyes dolog, ha nem teszünk semmit, hiszen akkor fogalmunk sincs, hogy május 22-én mit fognak felkönyvelni az adófolyószámlánkra. Ugyanis ezek a tervezetek automatikusan elfogadásra kerülnek majd.
Most pedig nézzük, hogy ha van ügyfélkapunk, akkor hol is találjuk ezt a tervezetet. Ugyanis sokan várták, hogy majd automatikusan kiküldik nekik ezt a tervezetet a tárhelyükre, de nem jött róla ugyebár e-mail. Szóval mutatom képekben a lépéseket.
- Két helyről is elérhetjük a felületet. Az egyik az adóhivatal honlapjának kezdő képernyője (nav.gov.hu):

- Kattintsunk a nagy zöld felületre! Vagy ha a magyarorszag.hu-ról szeretnénk megtalálni, akkor az eSZJA Portált keressük, és arra kattintsunk. Ekkor ide jutunk:

- Itt ismét a szép zöld gombra kell kattintani, azaz az e-SZJA-ra. Ekkor átjutunk arra a felületre, ahol már meg tudjuk adni az ügyfélkapus belépési adatainkat:

- A következő képernyőn két csempét találunk. Az első tartalmazza a tervezetet, a másodikra kattintva pedig az adónk 1+1%-ról tudunk rendelkezni:

- Az „Átnézem” gombra kattintás után ezt a képernyő fog megjelenni, ahol a „Teljes tervezetre” kattintva feljön a tervezet képe, és össze tudjuk hasonlítani a kifizetőktől kapott igazolásainkkal az adatokat:

- Ha teljesen rendben találtuk a dolgot, akkor már csak az „Elfogadom” gombokra kattintva végig kell menni az elfogadás folyamatán, és véglegesíteni a dolgot.
Saját tapasztalatom az, hogy akinek csak munkaviszonyból származó jövedelme volt tavaly, ott nagyrészt hibátlan adatokat fogunk találni. Viszont ha már ingatlan bérbeadásunk, ingóság értékesítésünk, tőzsdepiaci ügyletből származó jövedelmünk, akkor mindenképpen saját SZJA bevallást kell beadnunk, mert ezek jó részéről a NAV nem rendelkezik kellő adatokkal, és nem tünteti fel a terezetben.
Ez a helyzet akkor is, ha valamilyen kedvezményt szeretnénk visszaigényelni (családi adó és járulék, vagy esetleg a súlyos fogyatékosság miatti kedvezményt). Ugyanis ezekről is csak azokat az adatokat ismerni a NAV, amit év közben érvényesítettünk. De hogy esetleg év végén szeretnénk visszaigényelni a maradékot, azt magától nem teszik bele a tervezetbe. Legutóbbi esetben pl. olyat láttam, hogy a családi adókedvezmény csak februártól volt beállítva az illetőnek, mert valószínűleg a januári bérszámfejtést már lekéste a nyilatkozata év elején. Persze az adóhivatalnak nem jutott volna eszébe magától azt az egy hónapra eső 10.000 Ft-ot az egy gyerek után visszaadnia. 🙁 Elvileg ezeket lehetséges javítani itt az eSZJA Portálon is. Bár én szakmai ártalom miatt egyszerűbbnek tartottam ilyen esetben inkább egy 1653-as (aminek új neve 16SZJA) bevallást elkészíteni. 😉
Ha te is ez utóbbit készíted, akkor itt találsz egy kis segítséget, hogy hogyan tudod a kész bevallást feltölteni az ügyfélkapudon.
————————————————————————————————————————-
A fenti információ megjelenésének időpontja 2017.05.14., ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A bejegyzés azóta nem frissült.
A blogbejegyzés tartalma semmiképpen sem minősül adótanácsadásnak, az kizárólag segítséget nyújt számodra abban, hogy kiigazodj a felmerülő kérdésekben. Ha a saját vállalkozásodra vonatkozó egyedi kérdésed merülne fel, akkor érdemes eljönnöd hozzám egy konzultációra.




